MTA ALUMNI programsorozat 2023
2023-ban részt veszünk a Magyar Tudományos Akadémia Középiskolás Alumni programjában. Ennek során összesen nyolc előadó – egykori diákunk – érkezett iskolánkba abból a célból, hogy a tudományos munkát és a szakterületéhez kapcsolódó kutatásokat bemutassa.
Az előadásokról készült beszámolókat az alábbi listában tettük közzé. Fogadják szeretettel.

október 4.
Dr. Sólyom Jenő akadémikus előadása

október 23.
Dr. Kovács Kálmán, a Budapesti Műszaki Egyetem tanára, a Magyar Asztronautikai Társaság elnökének előadása

október 25.
Dr. Murádin János Kristóf történész, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem docense, Nemzetközi Kapcsolatok és Európai Tanulmányok Tanszéke vezetőjének előadása
október 26.
Dr. Silye Lóránd geológus, a Babeș-Bolyai Tudományegyetem Geológiai Intézetének egyetemi adjunktusának előadása

október 27.
Dr. Széman Emese Rózsa beszédtechnika-oktató előadása

november 8.
Dr. Szenkovics Dezső, a Sapientia Erdélyi Tudományegyetem kolozsvári karának Nemzetközi Kapcsolatok Tanszéke tanárának előadása

november 9.
Dr. Szabó Levente, a Babes-Bolyai Tudományegyetem Magyar Irodalomtudományi tanszéke docensének előadása

november 17.
Dr. Szász Levente, a kolozsvári BBTE Közgazdaság és Gazdálkodástudományi Kara dékánhelyettesének előadása